Egyeztető fórum Herceghalomban a lótenyésztési gyakorlat és a kutatás összehangolásáról
2017. október 9., hétfő, 13:16

A Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ Állattenyésztési, Takarmányozási és Húsipari Kutatóintézete fontosnak tartja a lótenyésztés és a kutatás összehangolását, és e célból egyeztető fórumot szervezett Herceghalomban az FM Mezőgazdasági Főosztálya, az állami ménesek, a lótenyésztésben érdekelt nemzeti parkok és a NAIK ÁTHK képviselőinek részvételével. Az ülésre 2017. szeptember 19-én, Herceghalomban került sor.

A fórumon a NAIK ÁTHK 1949-es újraalakításától a 2000-es évekig művelt legfontosabb lótenyésztési tárgyú kutatási témák mellett az Intézetben jelenleg folytatott lótenyésztési tárgyú szaporodásbiológiai, genetikai és takarmányozási kutatásokról, illetve a későbbi kutatások lehetséges irányairól esett szó.

A Földművelésügyi Minisztérium kiemelte a kutatás és a gyakorlat igényei közötti összhang fontosságát. Tájékoztatta a jelenlévőket az új állattenyésztési törvény várhatóan 2018-as megjelenéséről, továbbá a tervezett Nemzeti Lovasprogram kapcsán nyíló lehetőségekről. Hangsúlyozták az FM képviselői egyrészt, hogy minden Kárpát-medencében honos fajtából szükség van állami ménesre, másrészt a központi témák központi finanszírozásának fontosságát.

Az állami ménesek és nemzeti parkok jelenlévő képviselői röviden bemutatták a méneseket, ismertették a legfontosabb eredményeket és problémákat, kiemelve azokat az elsősorban takarmányozási és szaporodásbiológiai témákat, melyekben a NAIK ÁTHK közvetlenül a segítségükre lehet.

Valamennyien hangsúlyozták, hogy fontosnak tartják a gyakorlati tenyésztés és a kutatóhelyek együttműködését. További kutatási-fejlesztési lehetőségeket vázoltak fel a tartástechnológia, állatjólét, valamint a genomika területén.

A jelenlévők egyetértettek abban, hogy a fórum folyamatos működésére szükség és igény van. A következő teendő a felvetett témák részletes megvitatása és kidolgozása. A NAIK ÁTHK vállalja a fórum további tevékenységének koordinálását.

Programajánló

Jelenleg nincs aktuális esemény.