Hírek

A lótenyésztés és a kutatás összehangolása céljából létrehozott egyeztető fórum negyedik rendezvénye. Kiskunsági Nemzeti Park, 2018. augusztus 28.

2018. szeptember 12., szerda, 09:49

A Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ Állattenyésztési, Takarmányozási és Húsipari Kutatóintézet által koordinált rendezvénysorozat negyedik állomása a Kiskunsági Nemzeti Park volt.

Magas szintű kutatás Herceghalmon

2018. augusztus 22., szerda, 16:03

A NAIK Állattenyésztési, Takarmányozási és Húsipari Kutatóintézete (ÁTHK) mindig is élen járt a magyar állattenyésztés fejlesztésében. Az itt dolgozó kutatók munkájának eredményeképp a takarmányozási kérdéseket is a kor színvonalának megfelelően tudják megoldani a gazdálkodók, és húsiparunk is versenyképesen, hatékonyan működhet. Az idén immár 122 éves patinás intézetben zajló kutatásokról, kísérletekről dr. Rózsa Lászlóval, az ÁTHK igazgatójával beszélgettünk.

A lótenyésztés és a kutatás összehangolása céljából létrehozott egyeztető fórum harmadik rendezvénye. Aggteleki Nemzeti Park, 2018. június 13.

2018. július 10., kedd, 08:21

A Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ Állattenyésztési, Takarmányozási és Húsipari Kutatóintézet által koordinált rendezvénysorozat harmadik állomása az Aggteleki Nemzeti Park volt.

KÜLSŐ TANÁCSADÓ TESTÜLET alakuló ülés Herceghalom, 2018. május 30.

2018. június 6., szerda, 18:22

2017. október 18-án a NAIK Állattenyésztési, Takarmányozási és Húsipari Kutatóintézet hivatalos helyiségében megrendezésre került egy üzletember kerekasztal megbeszélés. A megbeszélésen a magyar agrárium versenyszférájának prominens képviselői vettek részt, ahol a kutatóintézet a gyakorlati tapasztalatokról, piaci igényekről kapott útmutatást.

A kerekasztal megbeszélésen javaslatként hangzott el, hogy a résztvevők közül választás útján egy Külső Tanácsadó Testület (továbbiakban: KTT) alakuljon.

A Magyar Állattenyésztők Szövetségének közgyűlése Herceghalmon

2018. június 1., péntek, 10:18

Ismét Herceghalmon, a NAIK Állattenyésztési, Takarmányozási és Húsipari Kutatóintézetben tartotta közgyűlését a Magyar Állattenyésztők Szövetsége; az eseményt Dr. Nagy István agrárminiszter nyitotta meg.

„A fenntartható állattenyésztés Herceghalomból nézve” konferencia

2018. május 30., szerda, 09:08

Immár 3. alkalommal került megrendezésre a herceghalmi NAIK ÁTHK-ban a „A fenntartható állattenyésztés Herceghalomból nézve” című konferencia, melynek idei témája a „Fenntartható eredményességű a szarvasmarha szaporodásbiológia?” volt.

Intézetlátogatás 2018

2018. május 23., szerda, 09:24

2018. május 14-én a Szent István Egyetem Élelmiszertudományi Kar, Állati eredetű élelmiszereket feldolgozó szak harmadéves hallgatói látogatást tettek intézetünkben.

Emlékeztető a lótenyésztés és a kutatás összehangolása céljából tartott második egyeztető fórumról

2018. május 9., szerda, 08:54

A Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ Állattenyésztési, Takarmányozási és Húsipari Kutatóintézet fontosnak tartja a lótenyésztés és a kutatás összehangolását, és e célból egyeztető fórumot szervezett az FM Mezőgazdasági Főosztály, az állami ménesek, a lótenyésztésben érdekelt nemzeti parkok és a NAIK ÁTHK képviselőinek részvételével. A rendezvénysorozat második állomása a Szilvásváradi Állami Ménesgazdaság volt.

Szudáni delegáció látogatott intézetünkbe

2018. május 9., szerda, 08:46

Szudáni delegáció látogatott intézetünkbe 2018. április 10-én. A delegáció egy Szudánban működő, a NAIK-hoz hasonló, agrárkutatási intézetek hálózatának (Agricultural Research Corporation – ARC) vezető kutatóiból és a nemzetközi kapcsolatokért felelős munkatársaiból állt. Az ÁTHK-t röviden bemutató előadás után a vendégek is bemutatkoztak, majd kötetlen szakmai beszélgetés következett. Mind az ÁTHK, mind pedig az ARC vezetése reméli, hogy a jövőben sor kerülhet magyar-szudáni kutatási együttműködésre, első sorban juh- és szarvasmarha-tenyésztés, illetve haszonállat-genetika terén.

Guba Sándor Emlékverseny I. helyezés

2018. május 9., szerda, 08:39

Szelinger Annamária, a Kőszegi Evangélikus Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium 10. osztályos diákja pályázatával első helyezést ért el az országos Guba Sándor Emlékverseny Lovas szekciójában Kaposváron.

Programajánló

Jelenleg nincs aktuális esemény.